Vicces történetei mindenkinek vannak

Volt egy osztálytársam a középsuliban, aki mindig buta vicceket mesélt, amik igazából 90 százalékban nem is voltak viccesek. Csak az agyunkra ment velük. Faviccek, szóviccek, viccek, amiknek se eleje se vége és még sorolhatnám. Nem akartuk sose megbántani, de volt olyan, hogy már rászóltunk, hogy kicsit unjuk és ezek egyáltalán nem viccesek.

Nem tudom, miért fárasztotta magát meg minket is ezekkel, főleg, hogy szóltunk is, hogy ezek elég béna viccek. Szerintem próbált mindig ezekkel belefolyni a beszélgetésekbe vagy odacsapódni egy-egy-társasághoz, mert úgy igazán sehova se illet be. Nem közösítette ki senki és senki soha nem bántotta, nem erről van szó. Csak egyszerűen szerintem nem találta a közös hangot az osztállyal.

Erről eszembe jutott egy másik barátom, aki ugyanúgy a buta poénjait nyomja, és annyira utálom a szóvicceket már, hogy néha tényleg nem hiszem el, hogy még van mersze ezeket ellőni. Nagyon imádom őt, csak a szóvicc-táram hamar megtelik és utána már csak idegesítenek az ilyenek.

Egyébként örülök neki, hogy a barátaim is szerencsére jó humorérzékkel rendelkeznek, nagyon jókat szoktuk röhögcsélni, ugratjuk egymást, ilyenek. Szerintem ez nagyon fontos dolog barátok között, de még egy kapcsolatban is. Szerencsére ezzel sincs gondom, a párommal nagyon jól elvagyunk, néha mi is ugyanúgy szívjuk egymás vérét, de hát ezzel nincs semmi gond. Unalmas lenne anélkül az élet.

Emlékszem, egyszer elmentünk Bécsbe közösen a haverokkal egy koncertre, a szállásunk eléggé a külvárosban volt, de cserébe nagyon menő volt. És hát koncert után éjjel kicsit nehézkes volt eljutni a belvárosból a szállásig. Miután kimentünk a külvárosba a tömegközlekedéssel, még mindig egy csomót kellett gyalogolnunk. Kivilágítás az kábé nem is volt, a kertes házakban már szinte mindenki aludt, nekünk meg szinte a pusztán át kellett átgyalogolni. Jó, ez kicsit túlzás, de úgy éreztük magunkat, mint akik már vagy egy hete gyalogolnak. A fáradtságtól és az italozástól pedig mindenki már csak röhögött azon, hogy milyen szerencsétlenek vagyunk. Találtunk egy bevásárlókocsit, amibe beleültem és a többiek toltak, de megakadt valamiben és majdnem kiborultam belőle a betonra. Hasonló kellemes sztorik születtek ott a pár nap alatt, azt hiszem, ezeket nem fogjuk elfelejteni.