Tudjátok, hogy alapvetően milyen mókás és pozitív személyiség vagyok, de van egy dolog, ami még az én kedvemet is el tudja rontani. Ez pedig a számomra nem megfelelő hőmérséklet. Teljesen ki tud borítani, ha egy lakás, szoba vagy iroda nincs megfelelően befűtve és akármennyire is rendesen öltözöm fel, vacognom kell. Ilyenkor egyszerűen csak arra tudok koncentrálni, hogy fázom és nem vagyok képes igazán jól érezni magam.
Most ez a téma különösen aktuális számomra, mert új lakásba költöztünk és a dolgozó szobámban, ahol egész nap vagyok, meg lehet fagyni. Jó, természetesen megvan a 20 fok, de ha egész nap ülőmunkát végzek és emiatt alig tudok mozogni, akkor ez nem elegendő.
Gondolkoztam, hogy mi lehet a megoldás és végül ezt az oldalt találtam. Mint megtudtam, az elektromos fűtőpanel egy jó alternatíva lehet olyan helyekre, ahol alapvetően már ki van építve egy fűtési rendszer, de egyes helyiségekbe a mérete vagy a speciális igények miatt nem elegendő. Ami nagyon tetszik benne, hogy egyszerűen telepíthető. Nem kell hozzá külön szakembert hívnom, akikhez általában hetekkel, hónapokkal hamarabb be kell jelentkezni, hogy kapjunk időpontot. Sőt, bontani sem kell hozzá, mint például egy padlófűtés kiépítéséhez. Ezt egyszerűen csak fel kell csavarozni a falba, amire jó eséllyel még én is képes vagyok, bedugni a konnektorba és nem fázni tovább. Amellett, hogy elég egyszerű, még gyors is.
A másik dolog ami miatt nekem nagyon szimpatikus ez a megoldás, az az, hogy a kívánt hőmérsékletet egész pontosan be tudom állítani vele. Tehát ha én 23 fokot szeretnék, akkor beállítom erre a termosztátot és úgy fogja szabályozni önmagát, hogy pont annyi legyen. Nem kell átállítgatnom folyton a külső hőmérséklet függvényében, mint például egy gázkonvektornál. Arra sincs szükség, hogy kitapasztaljam, hogy például a 2-es fokozat mit takar, mert ezen az egyes hőfokok szerepelnek.
Most olyan gazdasági helyzetet élünk, hogy nem tudom nem szempontként kezelni, hogy milyenek az elektromos fűtőpanelek árai. A weboldalon megtaláltam, hogy 21 és 81 ezer forint között mozognak ezek az eszközök mérettől és tudástól függően. Ez azt hiszem, hogy még éppen belefér a büdzsémbe, szerencsére időben gondoltam a megtakarításra ilyen és hasonló vészhelyzetek esetére.
Az elektromos fűtőpanelek árai mellett a másik fontos szempont, hogy hosszú távon mennyibe fog kerülni a működtetésük. Szerencsére ezek nagyon gazdaságos eszközök, az áram ára is kedvező, illetve hosszú távon akár megújuló energiaforrásról is üzemeltethető (például napelem segítségével), így akár ingyen fűthetjük lakásunkat miközben a környezetünkért is teszünk.
Mivel a munkám nagyon sok koncentrációval jár és én kifejezetten csak csendben vagyok hatékony, ezért nálam az is szempont, hogy ezek gyakorlatilag hangtalan, néma készülékek. Nem adnak ki olyan pattogó hangokat a felmelegedés során, mint például a gázkonvektorok. Emellett még a szén-monoxidtól sem kell félnem, ami mondjuk nem elhanyagolható mértékű stresszt vesz le a vállaimról.
A barátaim gyakran meglátogatnak kisgyerekeikkel, illetve ugye nekem is van egy kiskutyám, így azt is szem előtt kell tartanom, hogy az elektromos fűtőpanelek kifejezetten gyerek barátak (ezáltal az állatoknak és a gazdiknak sincs félnivalójuk). Nem lehet úgy belepiszkálni, hogy bárkit megrázzon az áram, vagy netán égési sérüléseket szerezzen. Mivel alacsony hőmérsékleten fűt, ezért az sem okoz gondot, ha rászáll a por, mert nem lesz büdös égett szag a lakásban.