Vicces másnap a baráti találkozó után

Amíg még egyetemisták voltunk, rendszeresen összeültünk a barátaimmal és megvitattuk az élet nagy dolgait. Ilyenkor rendszerint előkerült egy-két üveg bor, sör, esetleg valami tömény is, csak hogy jó hangulata legyen a beszélgetésnek. Szárnyalt a fantáziánk, álmodoztunk, terveztünk, a világ urainak hittük magunkat. Aztán másnap, amikor már kitisztult a fejünk, visszatértünk a valóságba és szépen magunk mögött hagytuk az előző este vad ötleteit. Amióta dolgozunk, egyre kevesebb időnk van találkozni, mindenki rohangál, tárgyal, lakásfelújít… Egyszóval már érett egy ideje egy kiadós baráti találkozó, sort is kerítettünk rá szombaton.

Laci barátomnak becsípődtek a napelemek

Az este elején még csak megbeszéltük, kivel mi a helyzet, munka, lakás, barátnő, család, így tovább. Aztán ahogy egyre kevésbé voltunk szomjasak, kitört Laci barátomból, hogy ő napelemet akar venni. Értetlenül bámultunk rá, hogy ez meg hogy jött neki, de ő egyre csak hajtogatta, hogy a szomszédja is most vett napelemes rendszert és már ő is tervezi egy ideje, de sosem szánta rá magát, mert hihetetlenül drága egy napelem, de majd most, ő bizony megveszi. Eleinte csak nevettünk rajta, de annyira beleélte magát a dologba, hogy elkérte a laptopomat és már el is kezdte bepötyögni a keresőbe, hogy napelem ar. Mondtam neki, hogy lehagyta az ékezetet, de kár volt beleszólnom, mert csak folytattuk az örökös vitánkat arról, hogy ékezettel vagy ékezet nélkül érdemes-e beírni a dolgokat a keresőbe, több találatot hoz-e ki, ha helyesen keresünk rá a dolgokra vagy teljesen mindegy, felismeri úgyis, hogy mit akarunk.

Nem mindenki nyugodott bele, hogy nem ránk szabták a napelemes rendszerek árát

Konkrét leírást nem találtunk, hogy egészen pontosan mibe kerül egy napelemes rendszer, de megközelítőleg tisztában voltunk vele. És mit szépítsük a dolgot, nem a mi pénztárcánkra szabták a napelemes rendszereket, mert bár hihetetlenül innovatív és szimpatikus megoldások, a megújuló energia örök téma, de nekünk ezer évig kellene gyűjtenünk rá. Ezzel mi meg is nyugodtunk, de Laci nem, úgyhogy ő utána nézett a napelemes rendszer támogatásoknak is. Talált is szép számmal, de nem volt szerencséje egyikkel sem, mert vagy kimerült már a támogatási keret vagy nem felelt meg a kritériumoknak Laci helyzete és lakása. Mi el is kezdtünk másról beszélgetni, de mint másnap kiderült, Laci tényleg nem adta fel a dolgot.

Az előző este csattanója

Vasárnap reggel, amikor nagy nehezen felébredt mindenki és összeszedtük magunkat, Laci döbbenten nézegette az email fiókját. Alig hittünk a szemünknek, amikor megmutatta, hogy nagy felindulásában tegnap éjjel kért több árajánlatot is, hogy mibe kerülne neki napelemet tetetni a lakására. De ez még nem volt elég, itt nem állt meg, hanem az előzetes igénylést is beadta a kamatmentes hitelre, mivel ez maradt az egyetlen támogatási forma, amivel élni tudott. Vasárnap lévén csak az automatikus „majd hétfőn foglalkoznak veled a kollégák” emailek jöttek meg a cégektől, de mit szépítsük a dolgot, Laci elindította a napelemes rendszer vásárlást és a kamatmentes hitel igénylést.

Mi azt tanácsoltuk neki, hogy szépen sorban mondja le az összes igénylését és árajánlatát, most még nem késő, még nem írt alá semmit és nem fizetett egy garast sem. De Laci nem adta be a derekát, ha már belekezdett, akkor végig is akarja vinni a dolgot, úgyhogy ahelyett, hogy korrigálta volna az előző esti bakiját, inkább folytatta az űrlapok kitöltögetését. Csak remélni tudjuk, hogy sikeresen felkerülnek majd a napelemek a lakására.